Az emelt angolérettségi 3. részének felülvizsgálatáért


Vendég

#101

2014-05-10 07:22

Korrekt, de csak a listeninget változtassuk meg a többi jól ment :) és semmi kedvem újraírni

Vendég

#102 Re: Diff

2014-05-10 08:19

#98: - Diff

1. Ha minden évben ez történne akkor senki nem szólna semmit. A baj az, hogy az idei listening sokkal nehezebb volt, mint  általában szokott lenni. Akikkel idén versenyben vagyok az egyetemre való bejutásért, azok közül sokan tavaly tavasszal vagy idén ősszel megcsinálták az angol emeltet, és az említett két vizsga valamint az idei között óriási különbség van. Tehát aki azonos képességű mint én, adott esetben 10 ponttal többet visz magával angolból..nem fair....

2. Emelt angolon is szokott lenni ez a típusú szövegértési feladat, hogy mind a 4 lehetőség szimpatikus, de csak egyet kell kiválasztani, ami teljesen igaz a szöveg alapján. Szöveghallagatási résznél ugyanez a helyzet angolnál is.


Vendég

#103

2014-05-10 08:19

Én eleve nehezen értem meg a brit kiejtést a listeninges feladatok többségében..az amerikait telejesen tisztán értettem eddig, akármikor hallgattam.. De most még azt se tudtam megérteni, az első feladatnál pedig kb nem volt olyan szó, amit ne hangsúlyozott volna olyan eröltetetten az illető... a második szintén felidegesített, na és az Oktatási Hivatal nekünk ne állítsa azt, hogy a felvétel teljesen korrekt volt..Eleve visszhangzik, és a vizsgakörülmények néhány helyen még rá is tettek erre..Hiába volt hangos, a visszhangzás miatt nem lehetett normálisan érteni. Botrányos...

Vendég

#104

2014-05-10 08:42

én nem most érettségiztem, csak gondoltam a nagy felháborodás miatt utánanézek a dolognak...hát nem tudom ki mit sír kéremszépen, a netre felkerült verzió teljesen érthető és semmi különös nincs benne, úgy oldottam meg hibátlanra (a szóban forgó első listeninget), hogy 3 éve nem tanulok már angolt. Nehezemre esik elképzelni, hogy utólag feljavítják a hanganyagot, és úgy rakják fel a netre, viszont megnyugtatok mindenkit: ha ez történt, akkor esélytelen, hogy bármiféle petícióval meg reklamálással eredményt érjetek el :)
Vendég

#105

2014-05-10 08:58

Én nem tudom, hogy mi bajuk volt egyeseknek a hallott szöveggel. Én 1 pont híján maximálisat értem el, a titok, hogy vedd meg előre az elmúlt évek emelt hallott szöveg anyagát, és ne csak az általános angol szöveget hallgasd, ahol "tiszta" az angol kiejtés.
teknőc

#106

2014-05-10 09:13

104-es vagyok, és még annyit tennék hozzá, hogy milyen érdekes, a közép magyar után ugyanez a bagázs csak örült a fejének...tehát ha bizonyíthatóan, egyértelműen könnyebb valami, mint az elmúlt években, akkor szerencsénk volt, és ezzel semmi gond nincs, amikor pedig valami ELVILEG (máig nem bizonyított módon) nehezebb, akkor rögtön újraírást követelünk? Nevetséges...

Vendég

#107 Re: Re: Diff

2014-05-10 09:36

#102: - Re: Diff 

 

Mondjuk érthetö, az én idómben (1989) is nagy dráma meg para volt a felvételi, én azt hittem, hogy mára ez kicsit lecsillapodott. Az angol nyelvvizsgán (2X évvel ezelött ) kellett recsegös magnóról teljesen elnyult szalagról lejátszott szöveget megérteni, elég sokkoló volt. Mondjuk én azt gondoltam, hogy már minden iskolában van nyelvi labor, fejhallgatóval. [elvégre elég sok pénzre lehúzta Mo az EU-t, kitellett volna beöle ...]
Papabear

#108 Re:

2014-05-10 09:48

#106: teknőc -

Senki sem azon problémázik, hogy nehéz volt vagy nem. Bizonyos osztályokban nagy gond volt a lejátszással ami előtte 4 évig jó volt, bizonyos osztályokban nem volt gond a lejátszással. EZ A PROBLÉMA!

teknőc

#109 Re: Re:

2014-05-10 10:49

#108: Papabear - Re:

Ez elég hihetetlennek tűnik számomra...1-2 helyen előfordulhat, hogy valami probléma van a lejátszással (magnó hibája), vagy a másik lehetőség, hogy szar minőségű az egész hanganyag (ami kizárható, mert van aki szerint minden rendben ment, és a netre is jó minőségű került fel). De az, hogy a helyszínek felén most hirtelen elromlik a magnó, vagy sok év tapasztalat ellenére hirtelen rosszul másolják át a CD-t? Nem tűnik hihetőnek.

Mindenki rakja a szívére a kezét: Nem arról van csupán szó, hogy egy kicsit szivatósabb feladat (kis visszhang, a keresett szavak "elharapása") és az otthonihoz képest rosszabb körülmények (vékony falak, rosszabb lejátszó) hatására a többségnek rosszabbul sikerült ez a rész, majd páran kitalálták, hogy hibáztassunk már mást, a többiek meg - akiknek szintén rosszabbul sikerült - beálltak mögé? Mert nekem nagyon úgy tűnik :)


Vendég

#110

2014-05-10 11:37

.
Papabear

#111 Re: Re: Re:

2014-05-10 11:37

#109: teknőc - Re: Re:

A magnók jók, mert a gyerekek addig is azon tanultak évekig.... A CD nagyon könnyen ellenőrizhető lesz hétfőn.

A matek,töri,magyar érettségit miért nem érezték a szerinted "gyengék,lógósok" túl erősnek????

Jelezték az oktatási hivatalból hogy újabb bejelentések esetén újravizsgálják az ügyet... info@oh.gov.hu


Vendég

#112 Re:

2014-05-10 11:38

#12: -

Nem vagy egyedül ezzel....én is ugyanigy éreztem/érzem magam.Én is sokat gyakoroltam rá és nem voltak olyan rossz eredményeim...az előző évek listeningjei nem voltak ilyenek...nálunk az volt a szar,hogy maga a terem is,ahol voltunk,nagyon visszhangzott,az első feladat meg eleve visszhangos volt....rendkívül csalódott vagyok,pedig rengeteg időt beleáldoztam a készülésbe....remélem sikerül valamit elérni ezügyben,habár az Oktatási Hivatal kijelentte,hogy ,,egyik feladat sem követelt indokolatlan erőfeszítést a vizsgázótól, és teljes mértékben megfelelt a vizsgaleírásnak."

szégyen

#113 Komment

2014-05-10 11:47

Az ország és az oktatás is szégyen. Greeting from KÜLFÖLD

teknőc

#114 Re: Re: Re: Re:

2014-05-10 11:55

#111: Papabear - Re: Re: Re:

A MAGYART????? lehet, hogy azért, mert általános iskola negyedik osztályos szintfelmérőnek is elment volna? (az első része). Az ugyanolyan igazságtalan a más évben érettségizőkhöz képest. Hogy ezt nulla tudással, nulla szövegértéssel, egyszerű visszaolvasással meg lehetett oldani, két éve meg mondjuk nem csak, hogy ez mind kellett a sikeres megoldáshoz, de a 10 feladatból 3 még a magyartanárok szerint is több lehetséges válasszal szolgált, mégis csak egyet fogadtak el...ott is volt hőbörgés, mégse történt semmi.

Ha nagyon egyenlőséget akartok, akkor a magyarnál miért nem csaptatok az asztalra, hogy már pedig ez igazságtalan az előző évben érettségizőkkel szemben? Nyilván ilyet normál ember nem csinál, de éppen ezért el kéne fogadnia, hogy amit itt adnak, máshol elvesznek. A magyar könnyebb volt, az angol meg nehezebb (mert az, hogy rosszabbul érthető, az bizony egy bevett nehezítési forma, akármennyire is azt mondod, hogy nem az a baj hogy nehéz volt a teszt)

Vendég

#115 Tárgy

2014-05-10 13:07

Eddig akárhányszor gyakoroltam a Listening részt mindig 70% felett lett, illetve az érettségi előtt megcsináltam az összes feladatsor Listening-jét. Úgy mentem el, hogy tuti összehozok minimzum 70-75%ot ebben a részben. Nálunk nem is volt gond se a magnóval, se az akusztikával, de az 1. feladat borzalmas volt. Azok a szavak amiket be kellett volna írni, el voltak harapva, nem beszélve arról, hogy szerintem még hadart is főleg a 3. feladatban. Emellett, annyira ideges voltam, hogy elcsesztem az egészet, hogy a következő Íráskészség részben is azon járt az eszem. Bár sikerült végül is azt összehozni, de akár jobbat is írhattam volna ha teljesen arra tudok koncentrálni. Az volna szerintem a legjobb megoldás, ha a Listening részt újracsinálná mindenki egy normálisabb hanganyaggal, illetve hát nem tudom mennyien ragaszkodnak az Íráskészség újraírásához, de szerintem az nem feltétlenül szükséges. De mindenképpen kezdeni kell valamit ezzel a Listening-gel, vagy újat, vagy ne számítsák bele egyszerűen.
lolkapolka

#116

2014-05-10 13:36

Teljesen nevetséges az irodalommal előhozakodni. Ezt fújják azok akiknek savanyú a szőlő, hogy ez most nekünk könnyebb volt mint tavaly vagy bármikor nekik. De az irodalomnak semmi köze a mi angol emelt szintünkhöz. Hétfőn elhúzták a mézesmadzagot az orrunk előtt, de kedd óta csak szívunk :) Na szerintetek ez mennyire fair? És aki tavaly nem jutott be mert tavaly sok jó érettségi született az majd most simán bejut, mert minket ahol csak lehetett szarrá szivattak. Nem lenne baj a nehézségi szinttel ha adottak lennének a körülmények ahhoz, hogy normális minőségben lehessen meghallgatni. De ha alapból nehezítő körülmények állnak fenn mindenhol és erre még pluszban rájön az is, hogy eltorzítják a hangot akkor az már egy kicsit több a soknál. Nem arról tudtunk számot adni, hogy mit tudunk hanem arról hogy mit nem... Persze előhozakodhatunk azzal, hogy ha ezt nem értjük meg akkor külföldön mit kezdenénk. De ez még mindig csak egy idióta magnós felvétel ahol éppen roppant érdekes módon pont azokat a szavakat nem lehetett érteni amiket bekellett volna írni mert ott volt elhadarva elharapva etc. Egy külföldi buli alkalmával is tökéletesen megértettem a hozzám angolul beszélőt pedig azért ott aztán rendes hangverővel ment a zene. Elegem van a sok okostojásból és kihaénnem típusú emberből akik ott sem voltak nem írták meg azok között a körülmények között ezt az érettségit és most azt állítják, hogy mi vagyunk a hülyék és különben is mit siránkozunk rém egyszerű volt. Nem poénból jelentkeztünk emelt szintre rengeteg pénzt és időt öltem bele én is és mi lett az eredménye? Az, hogy egy undorító átverésnek lehettem részese, hogy hogyan húzzuk le minél jobban a diákokat, mert így ahhoz hogy bárhova is felvételt nyerhessek majd 25ezrekért mehetek megint. Hát köszönöm akkor megmaradok a középszintemnél amit már megcsináltam és teszek egy felsőfokú nyelvvizsgát az legalább nem lutrira megy meg sunyiskodásra mint ez..... röhejes....

Vendég

#117

2014-05-10 14:02

V

Vendég

#118

2014-05-10 14:35

.

Vendég

#119 Re: Re: Re: Re:

2014-05-10 14:36

#62: Tigris - Re: Re: Re:

Tigris: Pont Londonból olvasgatod egy magyar érettségi vizsga fórumát, mi? LOL :) Nem vagy te Londonban, ebből kifolyólag (füllentés) vélelmezhetően semmiféle nyelvvizsgás sincs, csak kötekedni jöttél. Ne feledd: sokan vannak itt évtizedes fórumozási gyakorlattal, ki lehet szúrniu aki nem igazat állít. Olvasd csak viszsa az összes hozzászóláspdat: elárultad magad. Tömören: hazudsz.


Vendég

#120 Re: Re: Re: Re: Re:

2014-05-10 14:38

#119: - Re: Re: Re: Re:

Előző hsz-m elírásainak javítása: nyelvvizsgád, szúrni, vissza, hozzászólásodat. Viszont vállalom: gépelni nem tudok :D

Kata

#121 Re: Re:

2014-05-10 15:01

#87: Teacher - Re:

Na itt kezdődik a probléma! Hogy ilyen tudással rendelkező tanárok tanítanak angolt...  Az Ön által elért eredmény angoltanár létére valóban elég gyenge. Akkor mit várhatunk szegény diákoktól??

Tudom, hogy eleve az angoltanár képzés színvonala is egy nagy nulla, így nem teljesen az Ön hibája, hogy egy érettségiző diák szintjével azonos a tudása tanár létére, de elkeserítő a magyar oktatás egészére nézve!

Ettől függetlenül ennél lejjebb ne vigyük már az emelt érettségi színvonalát.. Eleve vicc h 60% felett középfokú nyelvvizsga jár érte!

Most néhányan azért hőbörögnek, mert nem lesz 100-%-os a listening tesztjük... Akkor le kellene butítani olyan szintre, hogy itt a sok kis 18 éves, (akik közül állítólag sokan anyanyelvi szinten vannak, lol.. ezt vajon mégis ki mondhatta nekik? vagy csak ők hiszik magukról?...), mind hibátlanra írja??

 

 

 

Netistri

#122 Re: Re: Re:

2014-05-10 15:12

#121: Kata - Re: Re:  

 A magam kis 24 évemre tekintettel, ezt így nem merném kijelenteni. Nem a 100% miatt hőbörgünk, távol állunk tőle. Én személy szerint 9 pontot vesztettem az első feladaton, amire 11 éves korom óta nem volt példa. Valószínűleg a csütörtöki napon halláskárosodásban szenvedtem, mivel pénteken reggel 9kor 1 hibával oldottam meg az első feladatot. A többiről már ne is beszéljünk, mert igenis kihatással volt a további teljesítményekre. Nem butítják az érettségit, minden évben egyre nehezebb. Mikor a középfokút írtam és utána sem volt arra precedens, hogy ekkora visszhangja legyen valaminek. Ezen kellene elgondolkodni, és nem azon, hogy mindenki azért "hisztizik" mert nem 100%. Mi csak azt szeretnénk, ha egy szintnek megfelelő és korrekt hanganyagot kapnánk, ami tükrözi a tudásunkat...Ja hogy ennek is annak kellett volna lenni? Akkor a feltételeket is biztosítani kéne hozzá, mert ezt itt a 21. század...

Tigris

#123 Re: Re: Re: Re: Re:

2014-05-10 15:14

#119: - Re: Re: Re: Re:

Nos, név nélkül bunkózni lehet, messziről jött ember azt mond amit akar. De nyugodtan nézz utána, ki vagyok: Miklósovics Máté néven a Facebookon megtalálsz, kis tirpák.


Vendég

#124

2014-05-10 15:24

Tigris

#125

2014-05-10 15:31

És még valami, kicsi tirpák. Mellékelem a nemlétező vizsga-oklevelemről a képet:
http://tigrincs.hu/_MG_7444.JPG
Ha kétségeid vannak, akkor bátran ellenőrizd a papír hitelességét a rajta szereplő referencia kóddal a következő oldalon:
http://www.cambridgeenglish.org/help/lost-certificates/