A magáncsőd intézménye bevezetésének követelése
Vendég |
/ #11 Re:2012-12-07 19:48Polgári perben célra vezetőnek látom a kölcsönszerződés semmissé nyilvánítását a Ptk. 227. § (2) bekezdésre alapítva. Az uzsora vádja szerintem nem fog megállni, mert vélhetően nem tudod bizonyítani, hogy a banknak tudomása volt arról, hogy a hitel felvételre szorult helyzeted miatt volt szükséged. Ha például leégett volna a házad és a kölcsönszerződésbe is beleírtátok volna, hogy azért veszel fel hitelt, hogy új házat építs a leégett helyett. Majd mindemellett duplájára emeli a bank a törlesztőt, akkor már lenne esély, (ha a piaci átlagos THM-nek a duplájára emelné) akkor talán igen. Polgári eljárásban is nehéz lenne a pert uzsorára alapozva megnyerni. Alapos a gyanúm, hogy a piramisjáték szervezésének vádja megállna. Nem tudom tett-e már valaki feljelentést az ügyészség felé? Piramisjáték szervezése Btk. 299/C. § "Aki mások pénzének előre meghatározott formában történő és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Szerintem azért vált piramisjátékká a devizahitelezés, mert amíg a bankok a devizát váltották forintra, addig a forintra volt nagy a kereslet, így felértékelődött a többi devizához képest. Az erősödő forint csábította az új játékosokat, azt a hamis íllúziót ébresztve bennük, hogy a törlesztés során a játékos árfolyam nyereséget fog elkönyvelni. Csakhogy a forint megerősödését nem a pörgő gazdaságunk okozta - ahogyan a nagy vezír hitte -. A forint erősödését ugyanis maga a devizahitelek kihelyezése - beleértve természetesen az állam devizában történő eladósodását is- okozta. Devizában történő eladósodás ilyen országos méretűvé válása, jelentős árfolyam torzító hatást fejtett ki. Amikor a piramisjátékba nincsenek új belépők - csökken az új deviza hitel kihelyezések száma (vagy megszűnik), illetve csökken a devizában jegyzett álampapírok kibocsájtása -, akkor a forint alulértékelődik (gyengül, vagy ha úgy tetszik a gazdaság erősségének megfelelő szintre áll be). A játékba utoljára belépők törvényszerűen árfolyam veszteséget fognak elszenvedni. Meggyőződésem, hogy a fenti indoklás miatt nőtte ki magát piramisjátékká a devizehitelezés. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Mentsük meg a soproni ovikat!
3161 Létrehozva: 2025-02-24
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10024 Létrehozva: 2024-06-21
Debreceni Óvodák megmentése
750 Létrehozva: 2025-02-28
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
548 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2573 Létrehozva: 2025-02-20
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
709 Létrehozva: 2025-02-23
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
230 Létrehozva: 2025-03-03
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1324 Létrehozva: 2025-02-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2368 Létrehozva: 2024-09-29
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
732 Létrehozva: 2025-02-21
Gyopárosfürdőért
113 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a fákat!
95 Létrehozva: 2025-02-25
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
625 Létrehozva: 2021-12-18
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
74 Létrehozva: 2025-02-26
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4814 Létrehozva: 2023-04-02
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
521 Létrehozva: 2025-02-05
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
Manóvár tagóvoda bezárása elleni szülői tiltakozás
609 Létrehozva: 2025-02-18
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
73 Létrehozva: 2025-02-23
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
40 Létrehozva: 2025-03-01