Quaestor károsultak megmentéséért

vendég

#3426 levélküldés! Orbánnak !

2015-08-08 17:39

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A Quaestor Károsultak Kárrendezésével kapcsolatban rengeteg hír terjed a médiában és a világhálón. 
Több tízezer károsulttal együtt aggodalommal figyelem, hogy a hatályos (nem felfüggesztett), 2015. évi XXXIX. tv. (Quaestor törvény) betartását a hivatalos szervek, többek között a Kárrendezési Alap, valamint a Magyar Nemzeti Bank, figyelmen kívül hagyják:

„4. § (4) Az Alap működésének biztosítása érdekében - az állam kezességvállalása mellett - legfeljebb 10 éves futamidőre kötvényt bocsáthat ki, hitelintézettől legfeljebb 10 éves futamidőre kölcsönt vehet fel, és az MNB-től - az állam kezességvállalása mellett - legfeljebb 3 hónapos futamidejű áthidaló kölcsönt vehet fel.”
„10. § (4) bekezdés értelmében, az Alap a tájékoztatást követő 30 napon belül teljesítik a kifizetést a kárrendezésre jogosultnak.”

Szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Quaestor Alap kárrendezése még a mai napon sem indult meg, pedig levelüket közel 30 napja készhez kaptam, ebben arról tájékoztattak, hogy én kárrendezésre jogosult vagyok. Szeretnék Önnek idézni néhány bekezdést a levélből:

Beva általi kártalanítás összege: xxxxx
QA általi kárrendezés összege: xxxxx
Összese: xxxxx

„Az eljárás jelenlegi szakaszában a Beva általi kártalanítás, azaz xxxx,- Ft kerül kifizetésre. …
A fennmaradó összeg kifizetését pénzügyi fedezet hiányában a QA csak későbbi időpontban fogja teljesíteni. A fennmaradó összeg kifizetésének időpántjáról értesíteni fogjuk.”

Mint azt fentebb látható xxx forintnyi megtakarításom volt a Quaestorban, ebből közel xxx forintot kellene az Alapnak – a hatályos törvény szerint – legkésőbb e hónapban kifizetnie.
Érthetetlen számomra, hogy az általam megvásárolt kötvénynek hogy lehet egy része fiktív (melyet a Beva fizetett ki), illetve valós, melyet az Alapnak kellene kifizetnie? Ez irányú kérdésemet az illetékes szervnek feltettem.

Arra kérném Önt és a kormányt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a megszavazott 2015. évi XXXIX. tv. (Quaestor törvényt) az illetékesek be tudják tartani, illetve betartsák.

Köszönettel
32000 fő Questor károsult és családjaik

 

orbanviktor@orbanviktor.hu
vendég

#3427 Re: levélküldés! Orbánnak !

2015-08-08 17:45

#3426: vendég - levélküldés! Orbánnak ! 

 gergely.gulyas@parlament.hu;
gyorgy.balla@parlament.hu;

vendég

#3428 Re: Re: levélküldés! Orbánnak !

2015-08-08 17:46

#3427: vendég - Re: levélküldés! Orbánnak ! 

 lajos.szucs@parlament.hu;
gergely.tapolczai@parlament.hu;

vendég

#3430 tájékoztatás

2015-08-09 01:43

A szovjet elnyomás alatt volt egy vezetőnk, diktátorunk! Kádár János. Nos,sokan úgy vélik, hogy ő puhította legjobban a szovjet behatást a térségben. Nem volt választása, de alkudozott! Fekete János (google...) erről sokat mesélt. Most nincs mit tompítani, mégis van egy diktátorunk, aki nem alkudozik! Tehát saját célja van, ami nem segít a népén! Ez nem olyan, mint Kádár! Sokkal rosszabb és tehetségtelenebb kis szabad diktátor! Úgy látom, kevesek vagyunk még szabadnak lenni és beérjük ezzel a kis szotyiköpködő, öncélú őrülttel is! Ha nem, rúgjük seggbe hátulról, miközben törögetve nézi a háza melletti stadionban a szánalmas magyar focit, amire többet költ, mint Ránk! A saját pénzünkből...!

Tisztelt Károsultak!

A jövő héten újra demonstrálni megyünk csütörtök délelőtt,aki akar csatlakozhat. Helyszín és időpont később,de Éva Himmer-nál már lehet jelentkezni!Köszönjük
AZ MTI nek még aki nem írt,kérjük tegye meg!:

Nagyon fontos lenne, kérjük, hogy aki nem tud jönni demonstrációkra az is írjon és osszátok!
Beszéltem ma az MTI-vel és panaszt tettem a Quaestor Károsultak nevében, hogy folyamatosan megtévesztő információkkal látják el a közvéleményt a kártalanításunkkal kapcsolatban. Kértem a hölgyet, hogy a vezetőségtől álljon ki valaki az MTI-től a sajtó nyilvánossága elé,és mondja el, hogy honnan vették azt az információt, hogy mindenki megkapta a pénzét 6 millió forintig.
A kérésünk az lenne, hogy a két lenti email címre, aki tudja POSTAI úton illetve EMAILEN juttassa el az MTI-nek az elszámolását. Elég szkennelni,vagy fénymásolni,az eredetit senki ne adja oda!
Írjátok meg, hogy mi a valóság,és nem igaz az, hogy 6 millióig kártalanítva lettünk. Követeljétek, hogy tegyenek közzé egy helyesbítést!
Hisszük, hogy a nyomásgyakorlás erejével és a közvélemény megfelelő tájékoztatásával célt érhetünk. Néhány szász levél jó lenne,ha kimenne,csak hogy ne unatkozzanak,Kérjük, hogy segítsetek ebben minket!
Kérjük, csak az likeoljon,aki el is küldött nekik egy levelet!
Az email címek: bel kukac mti.hu
ots kukac mti.hu, toothollo kukac mti.hu, gazsol.ferenc kukac mti.hu
1016 Budapest, Naphegy tér 8.

 
 

Vendég

#3431 Re: tájékoztatás

2015-08-09 04:46

#3430: vendég - tájékoztatás 

 én biztos jövök, de sajnos nem vagyok facebook-on. ha lehet írd meg a pontos hekyet és időpontot.

előre is köszi.

elmentem minden töntetésre amire csak tudtam most is ott leszek

többen vannak olyanok akik csak ezt az oldalt olvassák facebook hiányában innen értesülnek/értesülök mindenről

még egyszer köszi

vendég

#3432 nyilvános csoport

2015-08-09 05:27

 Be lehet belépni, akinek fontos a pénze, az együttes cselekvés, a közös fellépés!!!

ReKSZ

Attila Tyll a csoport adatvédelmét zártról nyilvános beállításúra módosította.

vendég

#3433 ReKSZ

2015-08-09 05:30

 

Célok: Az ország, az elmúlt 25 év valamennyi károsultjainak összefogása, együttes működésének szervezése.
Várjk a bróker cégek károsultjait (Quaestor, Buda-Cash,Hungária Baumag), a deviza hitelesek károsultjait, a trafikmutyi károsultjait, a földmutyi károsultjai, a szociális szféra dolgozóit, az egészségügyi szféra dolgozóit, a pedagógusok közösségeit, a magánnyugdíj károsultjai stb…
Feladatunk: Közös célok megfogalmazása, demonstrációk, flasmob-ok szervezése, petíciók, követelések közös elveken alapuló megfogalmazása, célszemélyekhez, intézményekhez, állami szervekhez való eljuttatása stb…

 
 
vendég

#3434 Re: Re: tájékoztatás

2015-08-09 06:01

#3431: - Re: tájékoztatás 

 Kedves mindenki, a facebook-ra lehet regisztrálni fiktíven is, mint a kötvényeink  :)-tehát anonim, de természetesen minden infót közlök, de a fájlokat nem tudom sajnos feltenni, amik fontosak lehetnek a beadványokhoz. 

A csoport ügvédnőjétől már lehet kérni ügyvédi költséget az esetleges perhez: 

Tisztelt Ügyvédnő!

Olvastam a perképviseleti díjának kérési lehetőségéről, nekünk az alábbi kötvényeink vannak..... szerepelnek az alábbiak szerint, amennyiben a kifizetett kötvények amik már nem képezik a per tárgyát,szükségesek akkor közlöm azokat is.Az eddigi kártalanításból, ...hátralék erre kérnék szépen árajánlatot egyéniben, és ha pertársaságban perlünk akkor az mennyibe kerülne:

Dolgozom a perstratégián, hamarosan a végére jutok. Ezt követően teszek ajánlatot. Kérek még egy kis türelmet.Üdvözlettel,Ildikó ______________________________dr. Stefánkovits Ildikóügyvéd / attorney-at-lawnemzetközi kereskedelmi szakjogász/commercial lawyer1065 Budapest, Nagymező u. 8.Capital Square Irodaház 1133 Budapest, Váci út 76.  mobil: + 36 30 9827458  


Vendég

#3435 Re: levélküldés! Orbánnak !

2015-08-09 06:02


Vendég

#3436 Re: levélküldés! Orbánnak !

2015-08-09 06:46

#3426: vendég - levélküldés! Orbánnak ! 

 Ebből csak az a kérdés maradt ki, hogy igaz-e, miszerint  ő adott parancsot a "készfizető" szó kihagyására


Vendég

#3437 Re: Re: levélküldés! Orbánnak !

2015-08-09 07:10


Vendég

#3438 én isRe: levélküldés! Orbánnak !

2015-08-09 10:33

#3426: vendég - levélküldés! Orbánnak ! 

 én is elküldtem Orbánnak


Vendég

#3439

2015-08-10 05:19

épp most van szó rólunk a klubrádióban

vendég

#3440 BUDAPESTEN TÜNTETÉS!!!!

2015-08-10 10:52

FELHÍVÁS!!!

Ezúton szeretnénk tájékoztatást adni az e heti tüntetésünkkel kapcsolatban.
A BRFK-ra bejelentettük az eseményt „Demonstráció a Quaestor-törvény betartásáért és a teljes kárrendezésért” címmel.

KEDVES CSOPORTTÁRSAK!

Egyre fogy az időnk az Alkotmány Bíróság munkába állásáig, ameddig előreláthatólag még legalább 3 demonstrációt szeretnénk szervezni Budapesten.

Viszont egyre fogy nekünk szervezőknek is az erre fordítható szabad kapacitásunk, időnk és energiánk, mivel nekünk is nagyon sok a saját munkánk és a családunkkal kapcsolatos feladatunk.
Éppen ezért nincs kellő időnk a nagycsoport óriási hírfolyamát állandóan figyelemmel kísérnünk, amely sokszor nem is kifejezetten az ügyünk előremenetelével kapcsolatos információkra és aktuális teendőinkre fókuszál.

Mivel továbbra is budapesti helyszíneken kerülnek megrendezésre az általunk szervezett demonstrációk, így jelen helyzetben azt látjuk a leghatékonyabbnak és legcélravezetőbbnek, ha a demonstrációk szervezésével kapcsolatos minden további információ ezentúl a Budapesti Quaestor Károsultak Csoportjában kerül kiposztolásra és folyamatosan aktualizálásra.

Kérjük minden kedves vidéki Csoporttársunkat is, akik eddig is elkötelezett támogatói és résztvevői voltak a demonstrációinknak, és ezután is részt kívánnak venni az általunk szervezett budapesti demonstrációkon, hogy mielőbb regisztráljatok be a Budapesti Quaestor Károsultak Csoportjába, ahol mindig a legfrissebb információkat találjátok meg az eseményekről. Nagyon köszönjük!

Az e heti demonstrációval kapcsolatos információk a következők:

A rendezvény időpontja:
2015. augusztus 13. (csütörtök) 10.00 - 13.00 óra között

A rendezvény helyszíne:
1027 Budapest, Bem rakpart 47.
Külgazdasági és Külügyminisztérium előtt

A rendezvények célja:
Harminckétezren a Quaestor károsultakért: „Demonstráció a
Quaestor-törvény betartásáért és a teljes kárrendezésért”
Politika pártok részvétele nélküli civil demonstráció, amelynek
célja, hogy felhívjuk a kormányzat és a társadalom figyelmét a
Quaestor Károsultak törvénytelen eljárás miatti súlyos helyzetére.

A rendezvény napirendje:
10.00 – 11.00 gyülekezés
11.00 – 12.30 2-3 rövid beszéd, Quaestor
károsultak felszólalásai, levél átadása Szíjjártó Péter
miniszter úrnak
13.00 elvonulás

Résztvevők létszáma: 40-50 fő

A demonstráció üzenete:
A Quaestor Zrt. – Quaestor Financial Hrurira Kft. több tízezer család életét tette tönkre. A szándékos félretájékoztatás következményeként „a keményen dolgozó kisemberek” tízezrei veszítették el életük megtakarítását. Nyugdíjasok az összekuporgatott kis pénzük valamint egyedülálló szülők a gyermekük részére apró lépésekkel összegyűjtött megtakarítását vették el.

A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja, illetve a Befektető-védelmi Alap a 2015. július 6-án közzétett közleményében jogszerű indok nélkül, gyakorlatilag felfüggesztette a 2015. évi XXXIX. törvény végrehajtását.

Követeljük, hogy a Szíjjártó Péter miniszter úr haladéktalanul hozza nyilvánosságra, ki adott utasítást a Magyar Nemzeti Kereskedőház Quaestornál lévő befektetéseinek kivonására, illetve a számla megszüntetésére!

Tiltakozunk a törvénytelen eljárás ellen! Követeljük a 2015. évi XXXIX. hatályos törvény végrehajtását!

Ahhoz, hogy a média részt vegyen a demonstráción, nagy szükségünk van 40-50 FŐ RÉSZTVÉTELÉRE!

MINDENKI RÉSZVÉTELE FONTOS!

Várjuk a VIDÉKI KÁROSULT TÁRSAK jelentkezését is! KÖSZÖNJÜK NEKIK!
A vidékről érkező nyugdíjas csoporttársak talán ingyen is tudnak utazni.

Mivel sokan dolgoznak ebben az időben, ezért a nyugdíjasok és Gyes-en, Gyed-en lévők jelenlétére kifejezetten számítunk!

Kérem szépen, hogy a részvételt mindenki privát üzenetben küldje el BANK ANI csoporttársunknak!

KÖSZÖNJÜK!

NEM ADJUK FEL! NEM ADHATJUK FEL!
A KÖVETKEZŐ HETEKBEN IS ÚJABB ÉS ÚJABB HELYSZÍNEKEN DEMONSTRÁLUNK!

 
 

Vendég

#3441 Re: BUDAPESTEN TÜNTETÉS!!!!

2015-08-10 12:19

#3440: vendég - BUDAPESTEN TÜNTETÉS!!!! 

 Íme itt az ellenakció!!!!
http://hvg.hu/gazdasag/20150810_Quaestorkarosult_es_nem_kapta_meg_penzet …..
A következő megosztási kísérlet!!!
Mindent elmond a következőről: „ha ugyanis sikerül rendezni a Quaestor-alappal kapcsolatos alkotmánybírósági jogvitát, akkor a nem fiktív kötvények után is megkapják a kártalanítást az ügyfelek - mondta el Takács Szabolcs, a Bankmonitor.hu szakértője hétfőn reggel a Kossuth Rádió Krónika c. műsorában. Ebben a műsorban mi magyarok mindig mindent jobban teljesítünk, szárnyalunk, a világ gazdasága példaképül állít bennünket! Úgy látszik van az a pénz amiért ennek a Takács Szabolcsnak sem zsírosodik a haja!!! Halkan kérdezem: mert ez a lehetőség a cikkben fel sem merült –ha ugyanis nem sikerül rendezni a Quaestor-alappal kapcsolatos alkotmánybírósági jogvitát akkor meg senki nem kap semmit és hát így jártunk!!!
Kétszer sem mondom: ez a cikk megrendelésre az erősödő károsult-aktivitás megtörésére született!!!


Vendég

#3442 Re: Re: BUDAPESTEN TÜNTETÉS!!!!

2015-08-10 13:31

#3441: - Re: BUDAPESTEN TÜNTETÉS!!!! 

 Annál  inkább el kell menni csütörtökön! És ez a cikk nem mondott semmi újat, megjelent már mindenhol különböző  variációkban.


Vendég

#3443

2015-08-10 17:09

A bankmonitor.hu valami kormányzati, döntéshozó szervezet? Ki a t..öm az a Takács Szabolcs? 

Mindenesetre terjed az interjú mint az influenza.

Tőzsdefórum, napi.hu, Napi Gazdaság, MNO, atv.hu, privatbankar.hu, nepszabadsag.hu, hvg.hu, ma.hu

Nulla új információ, csak a félrebeszélés. Ehhez kell egy szakértő.

Utolsó mondat: "...a Quaestor-törvényben rögzített kárrendezést megtámadták a bankok az Alkotmánybíróságon, így majd az Ab döntése fogja tisztázni a helyzetet, és ettől függően kerülhet sor a további lépésekre."
 
Hogy eddig mi történt, és hol tartunk most, azt tudjuk.
 
Én arra lennék rohadt kivácsi, hogy 1. Hatályban lévő törvényt miért nem hajtanak végre? 2. A Q törvényt elkaszáló AB döntés után mik a további lépések a károsultak 30 millió Ft-ig történő beígért kártalanítására. Mikor kapjuk meg a BEVA kifizetés feletti pénzünket?
 
Na erre adjon választ kormányzati szintről valaki.
 
 
 
 
 

Vendég

#3444 Re: Re: BUDAPESTEN TÜNTETÉS!!!!

2015-08-10 18:28

#3441: - Re: BUDAPESTEN TÜNTETÉS!!!! 

 "Kétszer sem mondom: ez a cikk megrendelésre az erősödő károsult-aktivitás megtörésére született!!!"

Ki érti ezt? Éppen a ballib média zászlóshajói feküdtek be leginkább a megrendelőnek?

 


Vendég

#3446

2015-08-10 21:21

Az a baj, hogy HÉTKÖZNAP vidékről aktív dolgozókként fizikai képtelenség felmenni sokunknak Budapestre tüntetni.

 A postásunk mondta (vidéki kisváros, 12e lakos) hogy rengeteg QKKA egyenleg közlő levelet hordott szét július elején a körzetben, aztán néma csönd, s alig-alig 1-2 VALÓDI BEVA-s levelet, amiből valamennyi pénz lett a végén. Azaz sokan nem kaptak semmit sem, még valós kárrendezési levelet sem. A gond az, hogy az emberek 80%-a nem hallott a tüntetésekről, én speciel nagyon csendesnek érzem a győri körzetet, ahol a Q egyik nagy főhadiszállása volt. Ráádasul a stadiont valami érthetetlen módon az NB3-ba lezavart futbalisták használják, mindenféle magyarázat nélkül - ki fizet a használatért most és kinek ? Vagy a végén a stadiont meg INGYEN átjátszák az ETO-nak vagy Győr "nagyrabecsült" városának ? Na tehát azt kellene csinálni, hogy megyénként/régiónként szervezni hétvégente tüntetéseket. Mert nem sok esélyt látok arra sajnos, hogy túl sok ember elmenjen 100-200 km-ről a fővárosba, de talán 30-40 km-t még hajlandók a pénzükért utazni az emberek - mi mondjuk a két nagy tüntetésen ott voltunk, de hát 2 ember nem sok minden sajnos. 


Vendég

#3447

2015-08-11 04:22

Az a legnagyobb baj, hogy átlettünk verve. Alkotmánybírósági döntés egy nagy lutri, a kormányzat segítőszándékát meg ismerjük. Ha ugyanis segíteni akarnának már most kifizethetnének bennünket, de nem akarnak. A törvény alkotmányosságával kapcsolatban már sokfélét lehetett olvasni, én nem vagyok meggyőződve, hogy csont nélkül átmegy a vizsgálaton. Bár így lenne.

Ha meg nem megy át, nem kapunk semmit. Ezért kérek én is mindenkit, hogy aki még tud mozogni és ráér, az menjen el a csütürtöki demonstrációra, félő ha nem leszünk elegen, nem lesz hírértékünk. A média a legnagyobb hatalom és véleményformáló erő, mi csak így tudjuk a véleményünket kifejezni, így tudjuk a döntéshozók szándékát befolyásolni. Ne várjuk a sült galambot és tegyünk valamit azért, hogy a pénzünket visszakapjuk.

A rendezvény időpontja:
2015. augusztus 13. (csütörtök) 10.00 - 13.00 óra között

A rendezvény helyszíne:
1027 Budapest, Bem rakpart 47.
Külgazdasági és Külügyminisztérium előtt


Vendég

#3448 Re:

2015-08-11 06:01

#3447: -  

 Most leszünk a klubrádióban


Vendég

#3449 Re: Re:

2015-08-11 06:26

#3448: - Re:  

 Aki tudja, hallgassa meg utólag!!!!!Fontos!!!


Vendég

#3450 Re:

2015-08-11 07:05

#3447: -  

Én is úgy gondolom, hogy át lettünk, és félő hogy nagyon át leszünk vágva. 8 millióból négy és felet kaptam eddig, a maradék 3,5 milliót is szeretném visszakapni. Próbálok bízni benne, hogy megkapjuk a beígért 30 millióig a teljes kártalanítást, de az alkotmánybírósági döntést illetően pesszimista vagyok.

Úgy őszintén: bennünket Questorosokat az idén és a korábban bedőlt brókercégek károsultjaihoz képest gyorsabban és nagyobb arányban kártalanítana, a bedőlésekor érvényes minden szabályozástól függetlenül ránk szabott új törvényt.

Tetszik nem tetszik, amiért alkotmánybíróságon megtámadták a törvényt, az szerintem sajnos állni fog. A Q törvényt az AB részben, vagy egészben vissza fogja dobni. Erre kell készülni, szeptember-októberre.

Addig is nincs más út, minthogy hallassuk a hangunkat, és rákényszerítsük a döntéshozókat, a kormányt, az országgyűlést, hogy tartsák be a saját maguk hozta törvényt, és függetlenül az AB döntéstől, fizessék ki, amit beígértek!

És nem szabad hagyni, hogy lassan feledésbe merüljön, hogy HOL VAN AZ ELLOPOTT 210 MILLIÁRD!!